Az állatok sokszor a figyelmünk középpontjába kerülnek, szerethetőek és gyakran meglepő dolgokra képesek. Manapság persze a média is felkelti az érdeklődésünket irántuk, így még az is megtörténhet, hogy egy kancsal oposszum több követőt szerez a Facebookon, mint a német kancellár.

1. Kincsem, a csodakanca

Kincsem, minden idők legsikeresebb magyar lova volt. 54 versenyen vett részt és az összesen nyert. Leginkább Magyarországon, Ausztriában, Németországban, Angliában és Franciaországban aratta diadalait. Kincsemnek akadtak sztárallűrjei is. Nem fogadott el akármilyen ivóvizet és egyetlen megmérettetésére sem indult el, ha nem volt a közelében legjobb barátnője, Csalogány, a fekete-fehér nőstény macska. Kincsem hat éves kora után már nem állt rajthoz, mivel lábai már nem voltak egészségesek. A csodakanca ezután öt csikót ellett, közülük Budagyöngye és Ollyan Nincs (valamint Kincsem későbbi leszármazottai közül sokan) remek eredményeket értek el a versenypályákon.

Kincsem Jumbo Lajka Wojtek Mancs Heidi Shrek Béla Koko Magányos George
A fényképen Kincsem (1874-1887) látható, mellette (balra) trénere, Hesp Róbert (Kép innen)

 

2. Jumbo, az afrikai elefánt

Jumbo egy 1860-ban született afrikai elefánt volt, még borjúkorában hozták el Etiópiából. Először a párizsi Állat- és Növénykert lakója lett, majd 1865-ben a Londoni Állatkerthez került. Jumbo sokak kedvencévé vált, mivel néhány pennyért meglovagolhatták, még Viktória brit királynő gyerekei és unokái is felültek a hátára. 1882-ben a Barnum és Bailey Cirkusz vásárolta meg Jumbót, aki ezután fellépéseken vett részt Amerikában. Az állat rendkívül népszerű lett, a sajtó folyton vele foglalkozott, előadásait több millióan nézték meg. 1885-ös korai halálát egy baleset okozta, elütötte egy tehervonat.

Kincsem Jumbo Lajka Wojtek Mancs Heidi Shrek Béla Koko Magányos George
A képen Jumbo (1860-1885), a híres afrikai elefánt, aki élete nagy részét a Londoni Állatkertben töltötte, majd cirkuszi elefánt lett. 1885-ben egy vonatbalesetben pusztult el. (Kép innen)

3. Lajka, az első állat az űrben

Lajka (vagyis Ugatós) egy moszkvai kóbor kutya volt, akit azért fogtak be, hogy űrutazásra képezzék ki. Lajkát 1957. november 3-án lőtték fel a bajkonuri állomásról a Szputnyik-2-vel. (A kiképzésen még két másik kutya is részt vett, de végül őrá esett a választás.) Mivel a műhold nem rendelkezett olyan eszközökkel, hogy biztonságosan visszatérjen, a kutatók úgy tervezték, hogy egy hét után mérget kevernek az állat ételébe. Az akkori, hivatalos verzió szerint, hat napos utazás után, oxigénhiány végzett Lajkával, azonban ez nem felelt meg a valóságnak. Az igazságot évtizedekkel később hozták nyilvánosságra, Lajka már jóval hamarabb, néhány órával a kilövés után elpusztult túlmelegedés következtében. A kísérletből azonban kiderült, hogy bár a műhold még nem volt elég fejlett technikailag, az élő szervezet képes elviselni az űrstartot és alkalmazkodni a súlytalansághoz.

Kincsem Jumbo Lajka Wojtek Mancs Heidi Shrek Béla Koko Magányos George
Lajka (1954-1957) volt az első állat, aki utazott az űrben, a start után néhány órával pusztult el túlmelegedés következtében (Kép innen)

4. Wojtek, a háborús medve

Wojtek, a barnamedve, 1941-ben, még bocs korában került a lengyel hadsereghez. Az állat hamar népszerű lett, amellett, hogy szórakoztatta a katonákat, fontos feladatot kapott, ő cipelte a lőszeres ládákat. Azonban a rossz szokások sem kerülték el, rendszeresen dohányzott és sört is ivott, ha nem volt szolgálatban. Két évvel a háború után Wojteket leszerelték és az Edinburghi Állatkertbe került. Volt bajtársai sokszor meglátogatták őt és a média is gyakran foglalkozott vele. A híres katonamedve 1963-ban, 22 évesen pusztult el.

Kincsem Jumbo Lajka Wojtek Mancs Heidi Shrek Béla Koko Magányos George
Wojtek (1941-1963) még bocskorában került a lenyel hadsereghez, a barnamedve segített cipelni a lőszeres ládákat a katonáknak a második világháborúban (Kép innen)

5. Mancs, a miskolci mentőkutya

Mancs, (vagyis teljes nevén, Miskolci Sátán Mancs) 1994-ben született. Fél éves korában diszpláziát állapítottak meg nála, rosszul fejlődött ki az egyik hátsó lábának csontfeje, ezért nem tudta rendesen használni. A rendellenességet fél év alatt sikerült korrigálni egy házilag átalakított szíjkengyel segítségével. Mancsból mentőkutya lett, gazdájával Lehóczki Lászlóval, számos mentésen vettek részt a Miskolci Speciális Felderítő és Mentőcsoporttal. Mancs 1999-ben, a törökországi földrengés idején vált híressé, amikor egy három éves kislányt mentett meg, aki már 82 órája volt a romok alatt. Az eseményről a CNN televízió is beszámolt. Mancs remek adottságokkal rendelkezett, képes volt ugyanazon a helyen érzékelni a még élő és a már halott személyeket, valamint megtalálni a víz alatti holttesteket. Az eb még nyugdíjas korában is segített a bajbajutottakon, bár már gyengék voltak a hátsó lábai. Mancs halálát tüdőgyulladás okozta 2006. októberében.

Kincsem Jumbo Lajka Wojtek Mancs Heidi Shrek Béla Koko Magányos George
Mancs (1994-2006) gazdájával, Lehóczki Lászlóval. Mancs egy ismert magyar mentőkutya volt, az 1999-es törökországi földrengés idején vált híressé, a romok alól kimentett egy három éves kislányt, melyről a CNN is beszámolt. (Kép innen)

6. Heidi, a kancsal oposszum

Heidi 2008-ban Észak-Karolinában született, innen került Dániába, majd a Lipcsei Állatkertbe. A szakemberek szerint az állat, rossz kölyökkori étrendjének köszönhette kancsalságát, szemei mögé túl sok zsír rakódott le és ez elváltozásokat okozott. Heidivel 2010 decemberében kezdett el foglalkozni a média. Az oposszum óriási népszerűségre tett szert, plüssfigura készült belőle, dalokat írtak róla és annak idején többen követték őt a Facebookon, mint Angela Merkelt. Heidi azonban, életkora miatt már egyre nehezebben tudott mozogni, próbálták kezelni, de súlyos ízületi gyulladása gyógyíthatatlannak bizonyult. Az állatkert orvosai végül úgy döntöttek, megszabadítják a kis oposszumot szenvedéseitől, 2011. szeptemberében elaltatták.

Kincsem Jumbo Lajka Wojtek Mancs Heidi Shrek Béla Koko Magányos George
Heidi (2008-2011), a kancsal oposszum, a Lipcsei Állatkert lakója volt, amikor 2010 decemberében felkapta a média, óriási népszerűségre tett szert, több követője volt a Facebookon, mint Angela Merkelnek (Kép innen)
 

7. Shrek, az elkóborolt juh

Shrek, az új-zélandi merinói ürü (kasztrált juh), 2004 áprilisában vált világhírűvé, amikor 6 év után előkerült. Az állat ugyanis megszökött, barlangokban húzta meg magát és ez idő alatt terjedelmes bundát növesztett. Az eset nagy szenzációt keltett, nyírását még az új-zélandi nemzeti televízió is közvetítette. Az állat nagyon megkönnyebbülhetett, hiszen 27 kilónyi gyapjútól szabadult meg (ez a mennyiség elegendő akár 20 férfiöltöny elkészítéséhez is). Shrek nemzeti ikon lett, gyakran vett részt rendezvényeken, találkozhatott az új-zélandi miniszterelnökkel, Helen Clarkkal. 2004. november 27-én még a 10. születésnapját is megünnepelték (természetesen újból megnyírták). Az állat népszerűségének köszönhetően összesen 150 ezer dollárnyi bevételt gyűjtöttek, az összeget halálos betegségek elleni kutatásokra fordították. Shrek 16 éves koráig, 2011. június 6-ig élt.

Kincsem Jumbo Lajka Wojtek Mancs Heidi Shrek Béla Koko Magányos George
Shrek (1994-2011), az új-zélandi merinói ürü 2004-ben került elő 6 éves kóborlás után, ez idő alatt 27 kilónyi gyapjút növesztett (Kép innen)

8. Béla, a legnagyobb magyar házisertés

Bélát, a lapály kan házisertést, 2008-ban vásárolta meg Szpisják Imre, mezőgazdasági vállalkozó. Szpisják úr olyannyira jól tartotta, hogy Béla lett Magyarország legnagyobb disznója. Az állat 2013 áprilisában 600 kilót nyomott. (Guinness-rekordok könyvébe egy kínai disznó került be 900 kilóval). Béla gyakran vett részt mezőgazdasági kiállításokon (pl. az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon, vagy az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon), díjakat, serlegeket nyert. (Időnként samponos vízzel mosták, bőrét pedig kozmetikumokkal ápolták, hogy szép legyen.) Mivel már lábai nem bírták a terhelést, Bélát 2014. márciusában levágták.

Kincsem Jumbo Lajka Wojtek Mancs Heidi Shrek Béla Koko Magányos George
A képen Béla (2006-2014), Magyarország legnagyobb disznója látható, gazdájával Szpisják Imrével. Az állat 2013 áprilisában elérte a 600 kg-ot, 2014 márciusában vágták le. (Kép innen)

9. Koko, a jelbeszéddel kommunikáló gorilla

Koko 1971-ben született a San Fransisco-i állatkertben. A nőstény még egészen kicsi volt, amikor felkereste őt Francine Patterson, hogy tanulmányozhassa, mert épp a síkvidéki gorillák nyelvi képességeiről készült írni doktori disszertációt. Mivel Koko intelligensnek bizonyult a kommunikáció terén, Patterson magához vette és tanította. Ez a nőstény gorilla ma már képes összefüggéseket megérteni, jelbeszéddel fejezi ki gondolatait, több mint 1000 jelet használ és kb. 2000 angol szót ismer. (Koko-nak volt egy társa, Michael, aki szintén elsajátította a jelbeszédet, ő kb. 500 jelet tanult meg. Michel 2000-ben pusztult el, 27 évesen.) Azért, hogy segítsék Koko, valamint más gorillák fejlődését, 1976-ban Francine Patterson és Ronald Cohn létrehozták a Gorilla Alapítványt. Az alapítvány igyekszik mindent megtenni, hogy támogatókat szerezzen. Plüss majmokat, könyveket, pólókat és videókat kínál a látogatóknak, valamint néhány éve kiadott egy CD-t is Fine Animal Gorilla címmel, melyen a Koko által eljelelt szövegekből fabrikált dalok hallhatóak.  Koko kedveli a zenét, a cicákat és festeni is szeret. (Néhány képe látható az alapítvány honlapján.). Koko nagyon vágyik már egy gorilla csemetére, de eddig még nem sikerült utódot szülnie.

Kincsem Jumbo Lajka Wojtek Mancs Heidi Shrek Béla Koko Magányos George
Koko (1971-), a gorilla, komoly eredményeket ért el a kommunikáció terén, képes megérteni összefüggéseket, több mint 1000 jelet használ és kb. 2000 angol szót ismer (Kép innen)

10. Magányos George, az utolsó Pinta-szigeti óriásteknős

Magányos George-ra, a galápagosi óriásteknősök Pinta-szigeti alfajának utolsó tagjára, egy magyar származású kutató, Vágvölgyi József talált rá 1971-ben. George-ot ezután átköltöztették a Santa Cruz-szigetre (mely szintén a Galápagos-szigetekhez tartozik) a Charles Darwin Kutatóállomásra, mivel a Pinta-szigetre telepített kecskék ekkorra már teljesen elpusztították a teknősök számára létfontosságú növényzetet. George-nak évtizedekig próbáltak párt találni – még 10 ezer dolláros jutalmat is felajánlottak – de sajnos sikertelenül. Nem születtek életképes utódai, vélhetően a genetikai különbségek miatt. George 2012. június 24-én pusztult el kb. 100 éves volt. Testét bebalzsamozták és az Amerikai Természettudományi Múzeumban állították ki. Emlékére dal is született Lonesome George címmel.

Kincsem Jumbo Lajka Wojtek Mancs Heidi Shrek Béla Koko Magányos George
Magányos George (kb.1910-2012) a Pinta-szigeti teknősök utolsó tagja volt, 1971-ben talált rá egy magyar származású kutató, Vágvölgyi József. George ezután Charles Darwin Kutatóállomáson élt tovább, próbáltak neki párt találni, de sajnos nem jártak sikerrel. (Kép innen)